6 indok a gyaloglás mellett

A tavasz a legideálisabb idő arra, hogy kimozduljunk a zord tél és a teljes tétlenség után a szabadba.

Rengeteg pozitív dolog szól a gyaloglás mellett, alábbiakban felsoroljuk a legjelentősebbeket:


• Azok számára tökéletes választás, akik jelentős túlsúllyal rendelkeznek és ehhez kapcsolódóan ízületi problémákkal is küzdenek. A gyaloglás során a tempót és a távolságot is mi magunk döntjük el, így teljesen ránk van szabva. Igyekezzünk olyan távot és tempót választani, aminek a teljesítése után jóleső fáradtságot érzünk, de mégis kellemes marad a közérzetünk. Az ízületeink is hálásak lesznek a kíméletes átmozgatásért, a személyre szabott edzésért.
• A szívünk és az érrendszerünk is meghálálja, ha felhúzzuk a gyalogló cipőt és elindulunk. A mozgás hatására élénkül a vérkeringésünk, az erek vérellátása is egyre jobb lesz, a szervezet oxigén ellátása is javul. Ezeknek hatására a szívbetegségek, az érrendszeri megbetegedések, valamint a stroke kockázata is jelentősen csökken.
• A mozgás során intenzíven használjuk a testünk minden izmát és csontjainkat. Ennek következtében izomzatunk és csontrendszerünk megerősödik. A gyaloglás alatt számottevően a farizmokat és a lábszár összes izmát dolgoztatjuk jelentősebben. Hatására erősek és formásak lesznek. Így képesek lesznek ellátni „a láthatatlan segítő” szerepét. Az erős combizom tehermentesíti a térdízületeket, a farizom pedig medencét tartja megfelelő helyzetben. A csontritkulás is megelőzhető vagy a romlás megállítható a rendszeres gyaloglással.
• A tempós séta során a szervezetnek sokkal több energiára van szüksége, mint amikor csak ülünk egy íróasztal mögött vagy a tévé előtt egész nap. Ezért beindulhat a zsírégetés is, amennyiben legalább fél órát sétálunk egyszerre. A szervezetünk a gyaloglás hatására nem csak a zsírt, hanem az inzulint is hatékonyabban tudja majd feldolgozni, felgyorsul az anyagcsere. Mindezen pozitív hatásoknak tulajdonítható, hogy a cukorbetegség megelőzésében is fontos szerepet játszik a gyaloglás.
• A jó levegőn végzett mozgás, ami örömöt okoz, termeli a boldogsághormont. Az endorfin jelenléte a szervezetben csökkenti a stresszt. Mindennapi életünk során rengeteg dologgal találkozunk, ami feszültséget okoz, ezzel növelve a stressz szintünket. De a természet, az oxigénnel dús levegő pont az ellenkező hatást váltja ki, megnyugtatóan hat ránk. A séta során fellépő kellemes fáradtság pedig az alvásproblémákban jelent segítséget. Könnyebben megy az alvás és sokkal pihentetőbb is lehet.
• Erőnlétünk, állóképességünk is nagy változásokon fog keresztül menni a gyaloglás hatására. Az eddig felsorolt pozitív hatások mellett könnyebben fogjuk venni az előttünk álló lépcsőket, egy hosszabb sétát, akár egy rövidebb túrát. De a busz után is bátrabban fogunk szaladni, mert tudjuk, hogy nem fog elfogyni futás közben félúton a levegő.
Néhány tipp, mire figyeljünk, hogy a felsorolt előnyöket megtapasztalhassuk:
• A tempó nagyon fontos szempont a gyaloglás során. Törekedjünk a 3-5 km/h gyorsaságra. Ez az, ahol a szervezet már érzi, hogy ki kell mozdulnia a megszokott ritmusból, több kalóriát kell elhasználnia, de még nem kell a futás technikáját alkalmazni a mozgás során.
• Igyekezzünk olyan utat kiválasztani, ahol legalább 30-45 perces gyaloglást tudunk tenni. Erre a távolságra szükségünk van, hogy beinduljon a zsírégetés. Természetesen, ha most kezdi el a mozgást és megterhelőnek érzi a félórás gyaloglást, kezdje 15 perccel. Észre fogja venni, hogy gyorsan reagál a teste és szüksége lesz a táv növelésére. Csak azt fogja érezni, hogy ami eddig megerőltető volt, az most már könnyedén megy és szüksége van az újabb kihívásokra. Apró trükkök, amik szinte észrevétlenül segítenek célja elérésében: ha 1-2 megállóval hamarabb száll le a tömegközlekedésről vagy távolabb parkol autóval a céljától.
• Fontos, hogy heti rendszerességgel, legalább három alkalommal gyalogoljunk kedvenc helyünkön, hogy elérjük a kívánt hatást.
• Az öltözetben nincs nagy követelmény. A legfontosabb, hogy egy jó minőségű cipőt szerezzünk be, ami tartja a bokánkat, idomul a talpunkhoz, és megfelelően alátámasztja azt. A ruházat kényelmes legyen, Bármilyen póló, nadrág lehet, ami sportolásra alkalmas.
• A folyadékfogyasztás is fontos összetevője a gyaloglásnak. Egy 30 perces mozgás során a szervezet fokozottabban igényli a folyadékbevitelt, amit érdemes figyelembe venni. Egy fél literes palack víz tökéletesen elég a folyadékpótlásra.
A cél, hogy egészségünk érdekében akár egyedül, akár társsal, akár egy parkban, akár a várostól messze a természetben, de heti három alkalommal szánjuk rá magunkat a gyaloglásra. Igyekezzünk minél kellemesebbé, élvezetesebbé tenni ezt a mozgásformát. Így mind a testünkre, mind a lelkünkre pozitívan fog hatni.


Forrás: webbeteg.hu

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.