60 fokon már elpusztul!

Így mossuk ruháinkat a koronavírus idején!

A járványhelyzet miatt az alapos kézmosás, fertőtlenítés, illetve a szociális távolságtartás mellett más téren is fontos lehet a fokozott elővigyázatosság. Idetartozik például a mosás is.

Vannak, akik annyira tartanak a koronavírustól, hogy a bevásárlásból hazatérve rögtön műanyag zsákba csomagolják a ruháikat, majd elkülönítve, a legmagasabb fokozaton, 90 Celsius-fokon mossák ki őket. Vajon mennyire jogos az ilyen szintű óvatosság?

A Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) kérdezték, hogy milyen szabályokat érdemes szem előtt tartani a mosásnál, hogy biztonságban legyünk a fertőzéssel szemben. 

 

 

Ha kimegyünk az utcára egy ruhában, a későbbiekben mennyire kockázatos azt újra felvenni?

„Ennek a kockázata alapvetően marginális, ha pusztán csak a szabadban tartózkodtunk. Nagyobb kockázatot jelent, ha például boltba mentünk vagy tömegközlekedési eszközre szálltunk, illetve általában emberek között voltunk. Ebben az esetben hazaérve a ruhánkat érdemes lecserélni, mielőtt az ágyra, kanapéra stb. leülnénk. A járványhelyzetre való tekintettel érdemesebb gyakrabban ruhát cserélni, rendszeresebben mosni a szokásosnál.”

 

Amennyiben kockázatot jelent, a mosásig hogyan érdemes tárolni?

„Nem jár akkora kockázattal, ezért nyugodtan el lehet helyezni a szennyestartóban.”

 

A vírus elpusztításához hány fokon kell mosni a ruhákat?

„60 fokon a vírus már elpusztul. Nyilván nem minden ruhadarab mosható ugyanakkora hőmérsékleten, ezt érdemes szem előtt tartani.”

 

Van jelentősége annak, hogy milyen mosószert, öblítőszert használunk?

„Vannak már fertőtlenítő hatású mosószerek, amiknek a használata javasolt. Természetes fertőtlenítő hatású szereket is használhatunk a mosáshoz (például ecetet, almaecetet, teafaolajat stb.).”

 

Ha egy koronavírusos beteg ruháit mossuk, az keveredhet a többi szennyessel?

„Nem. Ezt mindenképp külön kell tárolni és mosni is a fertőzés elkerülése érdekében. Magas hőfokon mossuk, és lehetőleg használjuk a mosáshoz a fentebb említett fertőtlenítő hatású mosószert. Érdemes odafigyelni arra is, hogy a beteg ruháit kesztyűben fogjuk meg, és/vagy utána rögtön mossunk kezet!”

 

A szárításnál, teregetésnél van valamilyen szabály, amit tanácsos szem előtt tartani?

„Nincs.”

 

Van arra vonatkozó információ, hogy a koronavírus mennyi ideig képes megélni a ruhák anyagán?

„Egyelőre nincsenek pontos információk arra vonatkozóan, hogy milyen ruhaanyagon, mennyi ideig életképes a vírus. Mivel alapvetően sérülékeny vírusról van szó, ezért viszonylag rövid ideig marad általában életképes. Ennek ellenére érdemes odafigyelni a higiéniára! Gyakorta mosni, átöltözni.”

 

Forrás: Dívány

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.