Így mosogassunk

Hogy mossuk a koszos edényeket, tányérokat, poharakat a koronavírus idején?

A mosogatószerek fő funkciója, hogy segítségükkel eltávolíthassuk a zsírokat, szennyeződéseket, ételmaradékokat. Joy Phillips, a San Diego State University professzora szerint azonban a kórokozók, így a vírusok ellen is hatékonyak. A szappanhoz hasonlóan bár nem ölik meg a "betolakodókat", feloldják azokat a felületekről, és a víz segítségével bejuttatják a lefolyóba, azaz hatástalanítják. Mint azt a szakember hangsúlyozza, a célnak - vagyis a baktériumok feloldásának és a vírusok inaktiválásának - bármilyen mosogatószer vagy szappan megfelel.

 

Noha léteznek antibakteriális mosogatószerek, nem szükséges ilyet beszereznünk. Az Amerikai Egyesült Államok gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló szervezete (FDA) aláhúzza: egyelőre nincs konkrét bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az antibakteriális termékek hatékonyabbak lennének a kórokozókkal szemben, mint a hagyományos készítmények. Phillips kiegészítésképpen arról is beszélt, hogy a mosogatógépben viszont valóban elpusztulnak a vírusok, köszönhetően a forró víznek. Ehhez a szakember szerint már 55 Celsius-fok is elég lehet.

 

 

Hasznos tippek mosogatáshoz


Mosogatásnál érdemes egyébként még néhány dologra odafigyelni a biztonságunk érdekében. Rendszeresen cseréljük, fertőtlenítsük a mosogatószivacsot, így elkerülhetjük, hogy valami olyannal tisztítsuk meg az edényeket, amiben hemzsegnek a kórokozók. Phillips és az amerikai járványügyi központ (CDC) egyaránt azt ajánlja, hogy ha kézzel mosogatunk, forró vizet használjunk. Ez természetesen hosszú távon károsíthatja kezünk érzékeny bőrét, így érdemes kesztyűben végezni a műveletet, ami csökkenti a negatív hatásokat.

 

A mosogatásnál legyünk nagyon körültekintőek, az evőeszközökre, poharakra érdemes a szokásosnál több időt szánni. A CDC végezetül kiemeli, hogy ha olyan mosogatásra váró edényeket fogtunk meg, amelyeket egy fertőzött használt (és még nem mostuk el azokat), alaposan mossunk kezet.

 

Forrás: HáziPatika

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.