Lehangoló a magyarok egészségi állapota

A hazai lakosság jelentős része továbbra sincs tisztában a szív és érrendszeri megbetegedések veszélyeivel.

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020" keretében idén is folytatódik az országjárás; egy uniós elvárásoknak megfelelően felszerelt szűrőkamion segítségével kétszáz helyszínen lehet majd részt venni a különböző vizsgálatokon. Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek is ellátogathatnak az „Egészség birodalmába.

A kezdeményezés célja változatlan, továbbra is lehetőséget kíván biztosítani a lakosságnak kortól, lakhelytől és foglalkozástól függetlenül a szűréseken való részvételre, hogy az emberek minél hamarabb szembesüljenek egészségi állapotukkal, és ha kell, változtassanak az életmódjukon.

Az elmúlt kilenc esztendőben több, mint 1700 helyszínen, hétmilliónál is több vizsgálatot végeztek a speciális szűrőállomáson megjelent több százezer embernél. Ha azonban figyelembe vesszük a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogram 2010-2018 által feldolgozott adatait, egyértelműen megállapítható, hogy a magyaroknak van még hová fejlődniük az egészségmegőrzés terén. Egyértelműen kijelenthető, hogy a vizsgálatokon részt vevők közel fele a kiemelt kockázatú csoportba tartozik, és ha nem kezeltetik magukat, akkor néhány év múlva szívinfarktus, stroke fenyegetheti őket, nem beszélve a daganatos megbetegedésekről.

Lehangoló statisztikák a magyarok egészségügyi állapotáról

A szűrésen a résztvevők átlagos életkora nőknél 42 év, férfiaknál 39 év. Életkori megoszlás szerint a 26–35 év közöttiek 28 százaléka, míg a 36 és 45 év köztiek 26 százaléka élt a szűrés adta lehetőséggel, Ugyanakkor megkérdezettek mintegy 25 -35 százaléka még sosem vette igénybe a laboratóriumi, vagy a szakorvosi szolgáltatást.

A kérdőíves válaszok száma kilenc év alatt elérte a 17 milliót. A családban elforduló betegségekre vonatkozó válaszokban a magas vérnyomás nőknél 62%-ban, férfiakban 56%-ban, a szívinfarktus 27% és 22%-ban, a stroke 19% és 14%-ban volt ismert.

A daganatos megbetegedések a lakosság 47 százalékát, az anyagcsere betegségek pedig 39 százalékát érintik. A vastagbéldaganat rizikó tesztjének eredménye nők esetében 21%, míg férfiaknál 15%, százalékuknál mutatott jelentős kockázatot. A szívinfarktus és a szélütés egyik legfontosabb rizikófaktora a magasvérnyomás, a nők 22 százaléka, illetve a férfiak 23 százaléka tudott arról, hogy magas vérnyomás betegségben szenved, ugyanakkor 5 százalék, illetve 4 százalék volt az ismert 2-es típusú cukorbetegek aránya.

A rizikó felmérési kérdőív kitöltése során az is kiderült, hogy a szűrésen résztvevők valamivel több, mint 22-26 százaléka dohányzik. A válaszok alapján a megkérdezettek 80 százaléka nem is gondol arra, hogy letegye a cigarettát. Ismertté vált az is, hogy egyre többen érzik fontosnak a rendszeres testmozgást, a férfiak közel 60, a nők mintegy 50 százaléka iktatja be a sporttevékenységet napi szinten életébe.
A tavalyi esztendőben debutált a gyermek számára útjára indult prevenciós program „Utazás az egészség birodalmába” címmel, amelynek legfontosabb üzenete , hogy csak egészséges gyermekből lehet egészséges felnőtt.

A program szervezői szeretnének, hogy minél többen látogassanak el a kamionhoz, tegyék meg az első lépést egészségük érdekében, és legyenek tisztában azzal, hogy a szűrővizsgálat életet menthet. 

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.