Most még gyorsabban terjedhet a koronavírus

Valószínűleg újra mutálódott az új típusú koronavírus - ezúttal olyan módon, amely lehetővé teheti a gyorsabb terjedését.

A koronavírus egy újabb lehetséges mutálódására figyelmeztetett Dr. Anthony Fauci, az amerikai egészségügyi intézet (NIH) igazgatója. Mint mondta, előfordulhat, hogy most még fertőzőbbé vált a kórokozó. Hozzátette ugyanakkor, hogy még folynak a kutatások a lehetséges mutáció és annak következményeinek megerősítésére - írta meg a CNBC.

 

Még sok a kérdőjel


A vírusok mutálódása természetes, és a koronavírus-járvány kirobbanása óta sem ez az első eset, amikor a kórokozó újabb mutációját fedezték fel. A korábbi változásokról azonban eddig azt nyilatkozták a kutatók, hogy nem befolyásolták jelentősen sem az új típusú koronavírus terjedési képességét, sem az általa okozott betegség lefolyását.

 

A Fauci által említett lehetséges mutációról Los Alamos Nemzeti Laboratórium kutatói számoltak be a napokban, de már több virológus is felvetette, hogy a koronavírusnak lehet egy újabb mutációja, amely megkönnyítheti afertőzésátvitelét. "Az adatok azt mutatják, hogy ezen mutáció következtében az új típusú koronavírus jobban képes replikálódni, de hogy ez rontja-e a fertőzöttek állapotát, még kérdéses - közölte Fauci. Úgy tűnik azonban, hogy a vírus jobban szaporodik és akár gyorsabban is terjedhet - fűzte hozzá. A most felfedezett mutáció a szakemberek szerint egy adott aminosavat befolyásol. Az új változatnak a D614G nevet adták. Az egyelőre nem világos, hogy a mutáció mikor mehetett végbe.

 

 

Nem minden mutációtól kell megijedni


Egyébként már az Egészségügy Világszerevezet (WHO) is beszélt az új koronavírus mutációiról. A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy nem minden mutáció változtatja meg oly módon a vírusok viselkedését, hogy jelentős változás álljon be a kórokozó emberekre gyakorolt hatásában. Előfordulhat azonban, hogy például a fehérjetüskék mutálódása valóban befolyásolhatja a betegség lefolyását, ez pedig az oltások kidolgozását is megnehezítheti.

 

Forrás: HáziPatika

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.