Sokan félnek az edzőtermektől

A rendszeresen sportolók mintegy egynegyede nem tér még vissza az edzőtermekbe - derült ki egy friss amerikai felmérésből.

A kétezer válaszadó összesen 24 százalék mondta azt, hogy nem keresi fel a közeljövőben a konditermeket, harmaduk pedig azt, hogy valószínűleg ritkábban sportol majd teremben, mint tette azt a koronavírus-világjárvány kitörése előtt - derül ki a New York Post cikkéből. A megkérdezettek közül sokan adtak hangot adnak, hogy nem szívesen hordanának maszkot: 26 százalékuk nem is menne olyan terembe, ahol elvárás a maszkviselés. Ezzel együtt pontosan ugyanekkora azok aránya, akik nem mennének be olyan helyre, ahol nem kötelező elvárás a maszk használata.

 

 

Összességében a válaszadók 62 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy a maszkviselés segíthet a koronavírus terjedésének lassításában, 83 százalékuk pedig úgy foglalt állást, hogy nagyobb biztonságban éreznék magukat, ha mindenki viselne maszkot mellettük az edzőteremben. Az eszközök és berendezések rendszeres áttörlése szintén fontos szempont a biztonságérzet alakulásában: a megkérdezettek 38 százalékuk jelölte be azt a lehetőséget, hogy rendszeresen le fogja törölni használat előtt a különböző felületeket. Mi több, tízből kilencen jobban fognak figyelni arra, hogy mások is rendesen letisztítják-e maguk után az általuk használt eszközöket, 49 százalékuk pedig akár szóvá is tenné ennek esetleges elmulasztását.

 

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) miatti kényszerű bezártság során a megkérdezettek 42 százaléka alakított ki otthon saját edzősarkot, amit sokan legalább annyira, ha nem még jobban szeretnek, mint a korábban látogatott konditermüket. Ezen kívül az elmúlt hónapok során a válaszadók jobban megszerették magukat is. Négyből hárman azt válaszolták, jobban elfogadják a testüket, mint a világjárvány előtt. Ugyancsak jó hír, hogy a felmérés résztvevői saját bevallásuk szerint átlagosan négy pozitív változtatást eszközöltek az életmódjukban a járvány kitörése óta.

 

Forrás: HáziPatika

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.