A szívbetegek így védekezzenek

A szakértők szerint a szívbetegekre különös veszélyt jelent a koronavírus, ezért jobban oda kell figyelniük

Az egészségügyi szakértők szerint a szívbetegeknek különösen figyelniük kell a koronavírus miatt, mivel számukra a betegség veszélyesebb, mint az egészséges emberekre.

Ha valakinek szívbetegsége van és idős is, akkor valószínűleg már amúgy is kevésbé működik jól az immunrendszere. Az emberek immunrendszere ugyanis gyengül az életkor előrehaladtával, tehát potenciálisan megnövekszikfertőzésesetén a szövődmények kockázata. A korábbi jelentések alapján a COVID-19 miatt kórházban kezelt betegek 40 százalékának volt szív- és érrendszeri vagy agyi keringési betegsége (például stroke-ja) - olvasható az Amerikai Kardiológusok Kollégiumának felhívásában.

 

 

Dr. Orly Vardeny, a Minneapolisi VA Egészségügyi Ellátó és a Minnesotai Egyetem docense, - aki az Amerikai Kardiológusok Kollégiuma által kiadott felhívás szakmai tanácsadója volt - azt mondta, hogy a szívbetegekre ez a vírus különbözőképpen hat. A vírus elsődleges célpontja a tüdő. Ám ez kihat a szívre is, különösen a beteg szívre, amelynek keményebben kell dolgoznia ahhoz, hogy oxigéndús vérrel tudja ellátni a szervezetet - mondta a tanácsadó. "Összességében úgy kell ezt elképzelni, hogy ez a vírus az egész keringési rendszert megterheli." Emiatt a szívbetegség súlyosbodhat, hisz a beteg szívnek amúgy is komoly erőfeszítésébe telik a megfelelő véráramlás fenntartása.

 

A krónikus betegek szervezetének immunválasza nem elég erős egy vírustámadás esetén. "Ha egy ilyen beteg embert fertőz meg a vírus, akkor valószínűleg tovább megmarad a szervezetében a kórokozó, és ez komplikációkat okoz. Ez a vírus speciális kockázatnak teszi ki azokat az embereket, akiknek zsíros lerakódások, úgynevezett plakkok vannak az artériáikban" - mondta dr. Vardeny. Bizonyítékok vannak arra, hogy a hasonló vírusok destabilizálják a plakkokat, ami potenciálisan elzárhatja a szívet vérrel ellátó artériákat is, és ez megnöveli a szívroham kockázatát.

 

Dr. Vardeny hangsúlyozta, hogy a COVID-19 vírusról szóló információk óráról órára változnak. Ám a korábbi koronavírusok, mint a SARS és a MERS, tapasztalattal szolgálnak. Az Amerikai Kardiológusok Kollégiumának felhívása szerint ezek a koronavírusok olyan betegségekkel mutattak összefüggést, mint a szívizomgyulladás, a szívroham és a hirtelen kialakuló szívelégtelenség.

 

Az influenza megelőzésére vonatkozó intézkedések közül számos megfelelő lehet a COVID-19 ellen is - mondta dr. Vardeny, mert úgy tűnik, hogy ez a két víruscsoport hasonlóképpen terjed - cseppfertőzéssel, mikor a fertőzött személy köhög vagy tüsszent. Pillanatnyilag úgy védhetjük magunkat, ha kezet mosunk, tisztán tartjuk azokat a felületeket, amelyekkel érintkezünk, és nem utazunk olyan helyre, ahol a járvány már kitört.

 

Forrás: HáziPatika

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.