Az ilyen vércsoportú emberek vannak veszélyben

A betegek génelemzése alapján egy nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy a vércsoport befolyásolhatja a COVID-19 súlyos kimenetelét.

Számos kutató jó ideje elemzi, miért lesznek egyesek súlyos betegek az új típusú koronavírustól, mások pedig alig érzik meg. Úgy tűnik, az idős kor növeli a kockázatot és a férfiak is sebezhetőbbek, de a tudósok más tényezők után is kutatnak. Több ezer európai beteg génjeinek összehasonlítása most azt mutatta, hogy az A vércsoportúak betegsége nagyobb eséllyel volt súlyos, mint a 0 vércsoportúaké.

A New England Journal of Medicine című szaklap aktuális számában megjelent tanulmány nem igazolta a vércsoporttal való összefüggést, de megerősítette a megfigyelést, amelyet egy korábbi kínai tanulmánybana témában tettek. "Nagyon fontos lehet ez az összefüggés" - mondta Parameswar Hari, a Wisconsini Orvostudományi Egyetem vérspecialistája.

 

A 0-s vércsoportúak előnyben


Négy fő vércsoport létezik: A, B, AB és 0, ezeket a vörösvértestek felszínén lévő fehérjék alapján kategorizálják. A 0-s vércsoportú emberek hajlamosabbak arra, hogy bizonyos fehérjéket idegenként azonosítsanak, ez a vírus felszínén lévő fehérjékre is igaz. Az új koronavírus egy rokona okozta 2003-as SARS-járvány idején megfigyelték, hogy a 0-s vércsoportúak kisebb eséllyel lettek súlyos betegek - írták a tanulmányban.

 

 

A vércsoportok az egyéb betegségekre való fogékonyságot is befolyásolják, ilyenek akolera, azE. colibaktérium okozta visszatérő húgyúti fertőzés, valamint a H. pylori miatti fekély és gyomorrák - tette hozzá David Valle, a bostoni Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem genetikai intézetének igazgatója.

 

Az olasz, spanyol, dán, német és más országbeli tudósok bevonásával készült tanulmány mintegy 2000 súlyos koronavírusos beteg egyes génjeit hasonlította össze több ezer olyan emberével, akik egészségesek voltak, a COVID-19 enyhe tüneteit hordozták vagy tünetmentesen estek át a fertőzésen.

 

Forrás: HáziPatika

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.