Hagyjuk a transszírsavakat!
Rengeteg ember életét megmentené, ha betiltanák a transzzsírsavakat.
A káros transzzsírsavak kiiktatása az élelmiszerekből több ezer szívbetegség miatt bekövetkező halálesetet akadályozna meg – közölték ausztrál kutatók, akik az országbéli helyzetet vizsgálva jutottak erre az eredményre.
A George Institute for Global Health közegészségügyi kutatóintézet által végzett kutatás szerint ha betiltanák a szívbetegségek kialakulásának egyik jól ismert kockázati tényezőjét, a transzzsírsavakat, az emberéleteket mentene meg és pénzt spórolna Ausztráliának.
A modellezésen alapuló vizsgálat szerint a tilalom az első tíz évben mintegy kétezer halálesetet és 10 ezer szívrohamot előzne meg és mintegy 42 ezer szívbetegség okozta halálesetet akadályozna meg a felnőttek esetében a tilalom kezdetétől addig számítva, míg a jelenlegi felnőtt populáció minden tagja meg nem hal vagy el nem éri a 100. életévét. (A számok a 24,5 milliós lakosságú Ausztráliára vonatkoznak, ebből kiindulva lehet – ha nem is egészen egyszerű osztással/szorzással – vetíteni más országokra is az eredményt.)
Az egészségügyi kockázatok ellenére az ausztrál jog nem kötelezi a helyi élelmiszergyártókat a transzzsírsavak kiiktatására, az érvelés szerint ugyanis ez mind az ausztrál kormány, mind az élelmiszeripar számára túl költséges lenne. Az új kutatás kimutatta, hogy egy ilyen tilalom bevezetése jóval kevesebb pénzbe kerülne, mint amekkorák a becslések szerint a szívbetegségekhez kapcsolódó egészségügyi ellátás költségei tíz éven át és azon túl.
Bár meglehetősen nehéz elkerülni a transzzsírsavakat, a kutatást vezető Matti Marklund, a George Institute for Global Health munkatársa szerint az ausztrál fogyasztók minimalizálhatják ezek bevitelét az összetevők alapos tanulmányozásával vásárlás előtt. "Azok a termékek, amelyek részben hidrogénezett zsírt vagy részben hidrogénezett növényi olajat tartalmaznak, nagy valószínűséggel tartalmaznak transzzsírsavakat" – mondta Marklund.
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet rendszresen hívja fel a figyelmet a magyar lakosság transzzsírsav-bevitelének csökkentésére. Tájékoztatásuk szerint a transzzsírsavak fokozzák a szív- és érrendszeri betegségek, az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát, kedveznek egyes gyulladások, az inzulinrezisztencia, a hasi elhízás, a szívritmuszavarok, a cukorbetegség és bizonyos daganatos betegségek kialakulásának is, így a transzzsírsav fogyasztásból eredő egészségügyi kockázat mértékének csökkentése, illetve az élelmiszerek transz-zsírsav mennyiségének kontrollja prevenciós feladat.
Forrás: hvg.hu
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.
Facebook
Csatlakozz közösségünkhöz!
Pinterest
Böngéssz tábláink között!
Instagram
Tekintsd meg megosztásainkat!
Videók
Nézd meg videóinkat!