Kapcsolat az elhízás és a Covid halálozások között

Azokban az országokban magas a halálozási arány, ahol jelentős a túlsúlyosak száma

Abból a mintegy 2,5 millió halálozásból, mely a SARS-CoV-2, vagyis az új típusú koronavírus okozta Covid-19 miatt következett be, 2,2 millió olyan országokban történt, ahol magas a túlsúlyosak aránya - állapította meg az Elhízástudományi Világszövetség friss jelentésében. A probléma nemcsak az elhízás, hanem az a testtömeg, amelyet sok országban ma már normálisnak tekintnek. A halálozási arány 10 százalékkal magasabb ott, ahol a felnőttek több mint 50 százalékának magasabb a testtömegindexe (BMI) 25-nél, vagyis annál az értéknél, ahol a normális testsúly végződik és a túlsúly kezdődik.

A túlsúlyosaknak elsőbbséget kellene adni a Covid-19 elleni védőoltáskor és a teszteknél, mivel náluk magasabb a halálozási arány - írta jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség. Azon országok közül, ahol a felnőtt lakosság több mint fele túlsúlyos, Belgiumban a legmagasabb a halálozási arány, a második Szlovénia, a harmadik az Egyesült Királyság. Olaszország és Portugália az 5. és a 6., az Egyesült Államok a 8. helyen áll. Vietnamban a legalacsonyabb a túlsúlyosak aránya és a világon ott a második legkisebb a Covid-19-cel összefüggő halálozási arány.

Az orvosokat nem lepték meg a statisztikai adatok, hiszen régóta köztudott, hogy az elhízás komoly rizikófaktora több más betegségnek is, és korábban többször is bizonyították, hogy a túlsúly a szívizomzatra, a szívkoszorúerekre, sőt az egész érhálózatra komoly hatással lehet.

Forrás: MTI

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a igenx.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et.